Anyám kertjében az idén a cukkinitermés rekordot döntött. Általában magában élvezem, karikákra vágva, kicsi rózsaborssal, rozmaringgal megsütve kevés olívaolajon, iszonyat mennyiséget képes vagyok belőle betömni, vagy krumplipürébe keverve pár tojással, és tepsiben megsütve. De most valami kenyérfélét akartam készíteni egy kis maradék fasírthoz, és elég éhes voltam. Szóval...

Az indítás hasonló volt a szokásosomhoz, csak ezúttal felkockáztam, színes borssal, gyömbérrel, sóval és rozmaringgal keverve tettem kislábasba a cukkinit, és lefedtem. Olykor megrázogatva puhára pároltam a cukkinit, olykor ellenőrizve, jó-e már. Ha villával szétnyomható, akkor kész. Robotgéppel nagyon-nagyon pépesre zúztam, aztán hozzákevertem két tojást, némi reszelt sajtot (gouda, az volt otthon), meg annyi lisztet, hogy még folyós legyen a tészta. Ha elnézi az ember lánya az arányt, akkor tejjel visszahígítható.

Siettem, ezért serpenyőbe, forró vajon sütöttem, lefedve, mint egy nagyon-nagyon vastag palacsintát. És jóízűen megettem. Megállt volna magában is, de kenyérváltozatként sem volt utolsó...